Tiszta viszonyok a parkolásban
A Fidesz által benyújtott két törvényjavaslat világos és szabályozott viszonyokat teremt a parkolás területén, lehetővé teszi, hogy a polgárok által - parkolás céljára - befizetett forintok kizárólag az önkormányzatokhoz jussanak magáncégek helyett. Ezzel a szabályozással lehetőség nyílik a díjak csökkentésére is - jelentette ki sajtótájékoztatóján Rogán Antal.
Az Alkotmánybíróság az elmúlt esztendő végén megsemmisítette a fővárosi parkolási rendeletet, illetve annak jogszabályi hátterét adó önkormányzati törvény egyik passzusát, és elvárta, hogy a parlament 2010. június 30-ig alkossa meg az új jogszabályokat. A Fidesz frakciója elkészítette vonatkozó a törvénymódosító javaslatait, melyeket Rogán Antal és Kósa Lajos nyújtott be tegnap a parlamentnek.
A két politikus a közterületi parkolás jogi feltételeinek megteremtése érdekében a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítását, illetve a közúti közlekedésről, valamint a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény módosítását kezdeményezi.
Rogán Antal a javaslatok alapvető céljairól is beszélt. Kifejtette: a javaslatnak meg kell felelnie az Alkotmánybíróság elvárásainak, világossá és szabályozottá kell tennie a parkolás területén a jelenlegi jogi helyzetet, és lehetőség szerint minden - a parkolás céljából befizetett forintnak - az önkormányzatokhoz kell eljutnia a jövőben. A törvényjavaslat az eddig maximálisan kivetett parkolási díjat csökkenti - tette hozzá.
Az önkormányzatok által kötelezően ellátandó feladatként fogalmazzák meg a felszíni parkolás megteremtését, biztosítását. Rogán Antal fontosnak nevezte, hogy ezt a feladatot kizárólag maga az önkormányzat saját intézményével, vagy kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaságával láthatja el. Az új szabályozás hatálybalépését követően magántársaságok ezt a feladatot csak addig láthatják el, ameddig jelenlegi szerződéseik szolnak. Magántársaságokat a jövőben parkolási feladatok ellátásával, üzemeltetésével nem bízhatnak meg. A fideszes politikus szerint még a jelenlegi törvényi viszonyok között is lehetősége van az önkormányzatoknak arra, hogy az önkormányzati választásokat követően a jelenlegi szerződéseket felmondják, azokat az új törvény alapjára helyezzék. A cél az, hogy ne lehessen kiemelni azokat a pénzeket, melyeket parkolás céljából fizetnek az emberek - fogalmazott a képviselő.
A parkolási díjakról szólva Rogán Antal elmondta, hogy annak legmagasabb mértéke a 95-ös ólmozatlan benzin átlagárának a kétszerese lehetne. Eddig a legmagasabb pótdíj az óradíj ötvenszerese volt. A jövőbeni szabályozás alapján ez csökkenne, mértéke maximum negyvenszerese lehetne az óradíjnak. A pótdíj után nem lesz lehetőség késedelmi kamat felszámolására, valamint a pótdíj behajtására csak bírósági úton nyílik lehetőség. A törvény türelmi időt is biztosítana.
Rogán Antal beszámolt arról is, hogy az önkormányzati törvénybe beemelnének egy olyan rendelkezést is, amely lehetővé tenné a közterületek alatt létesítendő mélygarázsok helyzetének jogi szabályozását.
(fidesz.hu)